A Ti szertartásvezetőtök Én, mint esküvői koordinátor Blog Galéria Kapcsolat

Dia és Gergő magyar-angol nyelvű esküvői szertartása | Teleki-Tisza Kastély | Nagykovácsi

Dia és Gergő magyar-angol nyelvű esküvői szertartása | Teleki-Tisza Kastély | Nagykovácsi

 

Dia és Gergő 2010-ben találkozott először majd 2013-ban már egy pár lettek.

 

 

Lánykérés New Yorkban

 

 

 

 

A lánykérésre 2019-ben New Yorkban került sor.

Dia régi vágya volt, hogy New Yorkba repüljenek, hiszen mindig is vonzotta a Big Apple.

 

Gergő ezt pontosan tudta, így nem volt kérdés számára, hogy itt fogja megkérni Dia kezét.

2019 márciusában teljesült ez az álom is.

 

 

 

 

angoleskuvoiszertartasalomszertartas.hu

 

 

 

 

 

 

 

Dia és Gergő is azok közé a párjaim közé tartoznak, akiknek esküvőjét el kellett halasztanunk egy évvel, de annál nagyobb örömmel készültünk most rá.

 

 

 

Kétnyelvű esküvői szertartás

 

 

 

 

Diáék eredetileg magyar nyelvű szertartást terveztek, de mivel a vendégek közül többen voltak külföldi állampolgárok, így az egyeztetések során végül azt kérték, hogy magyar-angol nyelven tartsam meg számukra esküvői szertartásukat.

 

 

 

 

 

 

angoleskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

 

Teleki-Tisza Kastély Nagykovácsi

 

 

 

Esküvői helyszínük a Nagykovácsiban található Teleki-Tisza Kastély volt, melyhez személyes kötődésem is van, mivel saját esküvőnket mi is itt tartottuk meg párommal évekkel ezelőtt. :-)

 

Így én is nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz most a másik oldalon állni, és szertartásvezetőként Diának és Gergőnek a szertartását levezetni ugyan itt.

 

 

 

 

 

 

 

angoleskuvoszertartvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

Csodálatos időnk volt, így semmi nem jelentett akadályt egy igazán személyes hangvételű kültéri szertartás lebonyolítására.

 

Mindehhez kiváló környezetet biztosított a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó  Nagykovácsi- kastély  meseszép udvara.

 

 

 

 

 

 

eskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

Nagyon örülök, hogy engem választott Dia és Gergő szertartásvezetőjüknek,  fantasztikus párt ismerhettem meg személyükben!

 

Nagyon köszönöm a bizalmat, és ezúton is sok boldogságot kívánok Nekik!

 

 

 

"Tündère az interneten vèletlenül talaltam rà igy gondoltam kèrek egy ajanlatot, hiszen haladnunk kellett az esküvö szervezessel.
A skype-os video beszelgetesünk utan egy percig nem gondolkodtam, hogy màstol is ajanlatot kerjek.


Tünde nem csak szimpatikus, kedves hanem nagyon segitökesz ès alapos volt.

Annyira rèszletesen mesèlt nekünk arrol, hogy hogyan zajlik nàla egy szertartàs hogy màr szinte a szemünk elött lattuk az egeszet.

Tavalyra tervezett esküvönket idenre kellett halasztanunk a virus miatt, de ezt a kisebb akadalyt is profin es problema mentesen kezelte.
A szertartas elött bejött hozzam egy ket aprobb dolgot lefixalni ennek is nagyon örültem.


A ket nyelvü szertartasunk pont ugy zajlott ahogy megbeszeltuk.


Tünde nagyon szep szertartast tartott nekunk amit szinte senki nem birt könnyek nèlkül, tartotta velunk a szemkontaktust hangvètele olyan volt mintha egy mesèt mondott volna (a mi mesènket) ès a szülö köszöntön is tudta hogy mikor kire kell neznie.


Tündèt csak ajanlani tudom a pàroknak, hogyha egy igazàn szivhez szolo, èrzelmes szertartast szeretnetek ami csak es kizarolag Rolatok szol."

 

Dia

 

 

 

 

Keressetek bizalommal, és tervezzük meg együtt esküvői szertartásotokat!

Amennyiben árajánlatot szeretnél kérni, kattints az alábbi gombra.

 

 

 

 

 

Az esküvői szertartásról további képeket tekinthettek meg a Dia és Gergő kétnyelvű esküvői szertartása galériában.

 

Facebook megosztás