A Ti szertartásvezetőtök Törvényi szabályozás Szertartásaim Blog Galéria Kapcsolat

Évi és Gergő esküvői szertartása | Avagy meghitt esküvői szertartás vendégek nélkül

Évi és Gergő esküvői szertartása | Avagy meghitt esküvői szertartás vendégek nélkül

 

Évivel és Gergővel Székesfehérváron egy kávézóban beszélgettünk először, miután felvették velem a kapcsolatot a weboldalamon keresztül.

 

Őszintén szólva már az első találkozáskor éreztük, hogy a kölcsönös szimpátia mellett, emberileg is közel állunk egymáshoz, így a megbeszélés második felében már nem is az esküvői szertartás körüli elképzelésekről egyeztettünk,  nagyon komoly kis témákról is beszélgettünk az élet egy-egy területéről. :-)

 

 

 

 

 

szertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

Ezek után  nem is volt kérdés, hogy én fogom megvalósítani számukra álomszertartásukat, melyre most picit másként kellett készülnöm, ahogy eddig...

 

 

Csak Te és Én | Kétszemélyes esküvő szertartás

 

 

 

Évi és Gergő elképzelése picit eltért a megszokottól, ezért nekem is újabb kihívást jelentett.

 

Teljes meghittségben, egymásra figyelve, kerülve a felhajtást képzelték el esküvői szertartásukat, és ennek megvalósításában kérték a segítségemet.

 

 

 

 

 

eskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

Esküvői szertartásuk Mátraszentimrén egy keddi napon valósult meg a Montem vendégházban.

 

A helyszínre nem csak úgy érkeztem, mint esküvői szertartásvezető, hanem izgalommal, és mint a menyasszony segítője is, hiszen Évi megkért, hogy segítsek neki felöltözni és az előkészületekben.

 

 

 

 

eskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

Így én lehettem az, aki elsőként látja Évi gyönyörű ruháját, aki segített neki a Youtube-on megtalálni és letölteni a bevonuló zenéjét, aki a jelzést megadhatta neki arra, hogy Gergővel és fotós kollégámmal -sensephoto- már nagyon várjuk, jöhet! :-)

 

 

 

 

ketszemelyeseskuvoiszertaskratancsiktundeszertartasvezeto

 

 

 

Ezen a különleges esküvői szertartáson nem volt mikrofon, nem voltak kíváncsi tekintetek, volt viszont különleges hangulat. Az egész olyan nyugodt és magától értetődő volt.

 

Megtisztelő volt, hogy részese lehettem életük fontos eseményének.

 

Fantasztikus pillanat volt, amikor Évi a kezében a mobiltelefonjával -amiről a zene szólt-  megérkezett. 

 

 

 

eskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

 

Közben sokat mosolyogtunk, és úgy gondolom nem csak Évi és Gergő,  fotós kollégám és én is szívünkbe zártuk ezeket a pillanatokat.

 

 

 

Mindenki másra vágyik | Mindenkinek más a fontos

 

 

 

Mindig figyeltem arra, hogy nincs két egyforma pár, mindenkinek más elképzelései vannak.

 

Évi és Gergő saját maguk szerették volna így az esküvői szertartásukat, nem azért döntöttek így mert nem tudtak volna megvalósítani és finanszírozni egy nagyobb esküvőt. Nekik ez így volt tökéletes.

 

 

 

 

eskuvoiszertartasvezetokratancsiktunde

 

 

 

 

 

Arra bíztatok minden páromat, az esküvői szertartásuk csak róluk szóljon, akár szűk körben tartják, akár nagyobb esküvőt terveznek.

 

Ezúton is köszönöm a bizalmat, fantasztikus élmény volt, sok boldogságot kívánok!

 

 

"Mi egy nagyon különleges esküvőt álmodtunk meg. Azt szerettük volna, ha csak ketten vagyunk jelen és a szertartásvezető. Még álmainkban sem volt olyan gyönyörű és mesés, mint végül a valóságban. Tündivel már az első találkozás után úgy éreztük, mint ha mindig is ismert volna minket. A kedves személyisége és jelenléte csodálatossá varázsolta a szertartást és életünk legszebb élményeként marad a szívünkben ez a nap. Köszönjük Tündi; ez Veled együtt volt ilyen teljes, meghitt és örömteli. :) "

 

 

 

Keressetek bizalommal, és tervezzük meg együtt esküvői szertartásotokat!

Amennyiben árajánlatot szeretnél kérni, kattints az alábbi gombra.

 

 

 

 Az esküvői szertartásról további képeket tekinthettek meg az Évi és Gergő esküvői szertatása | Szertartás vendégek nélkül albumban.

 

Facebook megosztás